Helyi.érték kategória: kiket választott a zsűri
2011. augusztus 29. - 19:13A zsűri által összeállított tízes lista a követekző (ez abc-s sorrend, nem végeredmény):
360° bringa, Az ember aki sose volt ott, Bangkok Charlie jelenti, Egy nap a városban, Fővárosi blog, Hegyvidéki napló, Office spotting, Pokoljárásom története, Személyes világtörténet, Urbanista
Közülük pedig a zsűri a következő hármat találta a legjobbnak, a végleges eredményt pedig fedje jótékony homály a jövő csütörtöki díjátadóig, ahol aztán majd kiderül, ki is lett a kedvenc.
Személyes világtörténet
„Dániel egy szaúdi piacon sétálva véletlenül belebotlik egy sejkbe, aki megadja neki a telefonszámát, majd fontos információkkal látja el. Pár nap múlva Dániel már a forrongó Kairóból jelentkezik és az egyiptomi eseményeket izgalmasabban közvetíti, mint bármelyik hírcsatorna.” – írja Tinkmara, tavalyi kategórianyertes Tengerentúlrúl jelentem blog írója a Személyes Világtörténetről.
A blog tényleg beszippant, ráadásul kifejezetten veszélyes is lehet, ha azt nézzük hogy az ember a légkondis irodában könnyen elhiszi az írónak hogy sima ügy teszem azt busszal Iránba menni egy kicsit szétnézni, ott hogyan is élnek az emberek. Kötelező olvasmány a térségbe utazóknak, ráadásul a szerző túravezetőként is funkcionál Iránban, ilyen helyismerettel nincs is min csodálkozni.
Egy nap a városban
Ritka, hogy ennyire találkozik a ti szavazataitok alapján összeállt végeredmény a zsűri által összepakolt listával, de ez ebben az esetben teljesen érthető.
Ezt a várost nagyon lehet(ne) szeretni csak egy kicsit másképpen kellene néha szemügyre venni, ebben segít az Egy nap a városban, ami saját meghatározása szerint "életmódblog Budapest szerethető arcáról".
A csütörtöki Moszkva téri Széll Kálmán téri flashmobra pedig megpróbálunk mi is eljutni, remélve hogy nem kell az éjszakát is ott tölteni arra várva hogy a helyére kerüljön a szemét.
Hegyvidéki napló
Budán lakni világnézet: helyek, hangulatok és história, az a jó blog, amelyik a messziről jött látogatónak is azonnal kedvet csinál a lokális színekhez, teraszokhoz, sült hekkhez, vagy régi dolgokhoz.
Személyes kedvencünk a helyiek backdoor-üzeneteiből összeállított válogatás, felbecsülhetetlen kordokumentumok ezek a környék életéről, a hasnyálmirigy-gyulladásos Berci kutyáért pedig szorítunk.
Gratulálunk még egyszer mindenkinek, köszönjük a zsűrinek is a munkát!
A hvg.hu hírei
Éjjeliőrökkel és toronyőrökkel van tele Lausanne
Alighanem Lausanne a legjobban őrzött európai város ezekben a napokban, mert ott tartja idei közgyűlését az Európai Éjjeliőrök és Toronyőrök Céhe. A szakmai találkozót huszonhetedjére rendezik meg. Tíz országból körülbelül száz éjjeliőr érkezett, akik fekete köpenyben, alabárddal és lámpással a kezükben járják a Genfi-tó partján fekvő város utcáit.
Meghalt a legidősebb püspök
Meghalt a világ legidősebb katolikus püspöke. A vietnámi Antoine Nguyen Van Thien vasárnap, 106 éves korában hunyt el nizzai otthonában - adta hírül a Vatikán lapja, a L' Osservatore Romano.
Tizenöt tonnás Marylin-szobrot kapott egy kaliforniai város
Hatalmas Marilyn Monroe-szobor érkezett a kaliforniai Palm Springs városába. A The Los Angeles Times című lap szerint majdnem nyolc méter magas, és több mint 15 ezer kilogrammos az alkotás, amelyet május 24-én lepleznek le.
-n »



