Múlt hét szerdán állt össze az IT blogok 50-es listája, és a szakmai zsűri, valamint a közönség szavazatai alapján az alábbi blogok jutottak a Top 10-es listára:
1. Tsabeeka blog 2. Tajti Ákos C és Java blogja 3. Webisztán 4. Appleblog 5. ASVA.info 6. Numlock Holmes 7. Antivírus blog 8. WP-suli 9. Rossz PC játékok 10. Hogyan? és Keresés blog (holtverseny)
A nevezett blogoknak, és a kategória nyertesének gratulálunk, a győztes a nyereményt a nyárvégi bulin veheti át.
A szakmai zsűri szöveges értékelése:
Keserű Imre, a HVG Online közösségi média menedzsere:
"Ez évben az IT blogok valahogy "eltűntek", legalábbis a néhány évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor szinte a bőség zavarával küzdött az IT-hírekre, elemzésekre éhes internetes társadalom. A nagy blogok ugyan megmaradtak, és szerzőik rendületlenül pakolják a híreket, a Goldenblog célja azonban nem ezek évről évre való díjazása, hanem a friss, addig ismeretlen vagy nem annyira ismert blogok népszerűsítése. Amikor megláttam az 50-es listát, nagyon megörültem annak, hogy sok új blog került rá. Értékelésem során a bejegyzések minőségét és hasznosságát, számát és a frissülés rendszerességét néztem, illetve azt, milyen volt az egyes posztok fogadtatása az internetes közösségekben. Ezen felül figyelembe vettem azt is, hogy a blog írója jelen van-e a közösségi médiában, az ottani felületeket hogyan-mire használja, mert véleményem szerint egy IT blog írójának munkáját ez is jellemzi.
A legjobbak közül is kiemelném Tajti Ákos C és Java blogját, ami az IT blogok között abszolút hiánypótló. Bejegyzései között nagyon sok fejtörőt találhatunk, amit az olvasóinak ad fel, mintegy házi feladatként. Hiánypótló az Android Hungary blog is: aki erre a blogra látogat androidos mobil kérdésével, az biztosan megtalálja a választ, vagy ha nem, akkor a szerkesztője segít neki. Tsabeeka blogja kiemelkedik a mezőnyből azzal, hogy folyamatosan kiemelkedő "teljesítményt" nyújt, bejegyzései érthetőek, informatívak, sőt, szerzőjének humora is van. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy magát a SÜN mémet a blog szerzője, Tsabeeka indította el hódító útjára, ami bejárta a hazai sajtót."
Nákovics László a techline.hu szerkesztője:
"Numlock Holmes blog: Numlock Holmes blogján még az olyan száraz témákról is élvezettel olvas az ember, mint a másodpercek alatt betöltődő Linux. Jópofa és hasznos alkalmazásokról, megoldásokról olvashatunk, élvezetes stílusban.
WP-suli blog: Íme az egyik legjobb magyar nyelvű oldal azoknak, akik szeretnék elsajátítani a Wordpress minden csínját-bínját. Mindezt egy négy gyermekes családanyától, ami azért nem annyira szokványos dolog ebben a témakörben. Szóval Wordpress-tanulás, családias légkörben, online. Már hogy ne kellene ezt díjazni? :)
Linux Hogyanok Blog: Ma már nem kell pilótavizsga ahhoz, hogy az ember Linuxra váltson és a “pingvines” rendszeren dolgozzon, szórakozzon. Azonban a hasznos - és érthető - tippek és trükkök ezen a platformon is jól jönnek, márpedig a Linux Hogyanok Blogon ezekből rengeteget találunk. Szóval ha kényelmesen akarunk Linuxot használni, ne hagyjuk ki ezt a blogot.
Rossz PC játékok: Néha mi is lefordulunk a székről egy-két szélsőségesen rosszul sikerült játéktól, ezen a blogon pedig élvezettel nézzük a vicces, vagy éppen valóban megdöbbentő videós összefoglalókat azokról is, amelyekről esetleg - szerencsére - lemaradtunk.
Antivírus blog: Manapság nem lehet elég óvatos az ember, ha a különféle digitális kártevőkről és persze az adathalászatról van szó. Aki képben akar lenni a témában, és szeretne az IT veszélyeiről érhető és élvezetes formában olvasni, annak feltétlenül érdemes ellátogatnia az antivirus.blog.hu-ra."
Buherátor blog, a 2009-es Goldenblog IT kategóriájának nyertese
"ASVA.info: A magyar kalózok elsőszámú képviselete, akik mindig megmondják a tutit, ha tetszik, ha nem. Szabadon elérhető biteket mindenkinek!
Antivírus blog: Abszolút hiánypótló blog, amely az egység sugarú felhasználók számára is képes elmagyarázni, miért nem szabad kattintani mindenre, ami mozog. Naprakész hírek a desktopok védelmében.
Rossz PC játékok: Ezeket a beszámolókat jobban élvezem mint a csúcsjátékok nagy részét. FreddyD láthatóan nem kevés időt és energiát fektet a videók összerakásába és a végigjátszásokba, ezért mindenképpen fejet hajtok előtte!
Tajti Ákos C és Java blogja: A sokszor monoton napi meló szüneteiben ezen a blogon biztos találok valamilyen problémát, amibe beleizzad az agyam, a megoldástól pedig borsódzik a hátam! Ide tévedve mindig megerősödik a hitem abban, hogy a szoftverfejlesztés igenis szép szakma.
Appleblog: Egy ilyen bloggal nem csoda, hogy gyorsan terjed az almamánia. Ha naprakész Apple hírekre van szükségem, én is hozzájuk fordulok." |