Tehát egy példa:
A gasztroblogokat június 2-ától lehet nevezni. Június 15-én éjfélkor zárjuk a nevezést. Június 16-án feldolgozzuk a beérkezett nevezéseket, és ezzel egyidőben kialakul a nevezőkből összeálló zsűri is. A gasztró kategória versenye június 17-én indul. Szavaznak a zsűrinek jelentkező és abba bekerült nevezők, a tavalyi kategóriagyőztes illetve a hvg.hu zsűrije. A szavazás a következő hétfő éjfélig - jelen esetben június 22-éig - tart. Kedden összesítjük a nevezők és a zsűri szavazatait, és szerdán, június 24-én eredményt hirdetünk. Ugyanezen a napon elkezdődik a szavazás a következő kategóriára, amelynek eredményhirdetése egy hét múlva, július elsején lesz. És így tovább, végig az egész nyáron.
Kivételt a mainstream blogok versenye képez, amelynek esetében egész nyáron át tartó, nyílt szavazás lesz, június 10-től augusztus 17-éig.
Mainstream blogok Nevezés: június 2. – június 8. Közönségszavazás: június 10. – augusztus 17. Eredményhirdetés: augusztus 19.
Nagy olvasottságú portálok, kiadványok, szervezetek által bevezetett, támogatott blogok. Játék a játékban – egész nyáron át tartó, nyílt szavazás.
Gasztroblogok Nevezés: június 2. – június 15. Zsűri szavazás: június 17. – június 22. Eredményhirdetés: június 24.
Gasztronómiai témájú webnaplók.
- Ízbolygó
- Fűszer és Lélek
- Gyimesi Zsuzsa, hvg.hu Gasztró rovat
Kulturális blogok Nevezés: június 2. – június 22. Zsűri szavazás: június 24. – június 29. Eredményhirdetés: július 1.
Kultúrával foglalkozó blogok, beleértve a művészetekről író (képzőművészet, irodalom, színház, zene, stb) és azt művelő oldalakat is (versblog, irodalmi igényességgel írt naplók, stb).
Zsűritagok:
- Hammer Ferenc - Nagy Gergely, a hvg.hu Kultúra rovatának vezetője - Marinov Iván, a hvg.hu főszerkesztő-helyettese
IT-blogok Nevezés: június 2. – június 29. Zsűri szavazás: július 1. – július 6. Eredményhirdetés: július 8.
Informatikával foglalkozó blogok.
Zsűritagok: - kockablog - Bari Máriusz, a hvg.hu IT rovatának újságírója - Nákovics László és Kazári Csaba, a techline.hu szerkesztői
Szórakozás blogok Nevezés: június 2. – július 6. Zsűri szavazás: július 8. – július 13. Eredményhirdetés: július 15.
Programok, televízió, szabadidő, sport, mozi, játék, humor.
Zsűritagok:
- Ligeti Nagy Tamás - miafene - Andersen Dávid, a hvg.hu újságírója
Tanácsadó blogok Nevezés: június 2. – július 13. Zsűri szavazás: július 15. – július 20. Eredményhirdetés: július 22.
Egy adott téma szakértője rendszeres tájékoztatást nyújt olvasóinak, tippeket, tanácsokat ad látogatóinak, képbe helyezi és orientálja őket.
Zsűritagok:
- Doransky - onlinemarketing blog - Müller Tamás, a hvg.hu marketingmenedzsere
Hírblogok Nevezés: június 2. – július 20. Zsűri szavazás: július 22. – július 27. Eredményhirdetés: július 29.
Egy adott téma eseményeinek rendszeres követése (közéleti, gazdasági és egyéb tematikus híroldalak)
Zsűritagok: - serbia insajd - Marinov Iván, a hvg.hu főszerkesztő-helyettese
Fotóblogok Nevezés: június 2. – július 27. Zsűri szavazás: július 29. – augusztus 3. Eredményhirdetés: augusztus 5.
Rendszeresen frissülő fotónaplók, felülettől és tematikától függetlenül, tehát indulhatnak a fotómegosztó oldalakon (pl. flickr) létrehozott fotónaplók is.
Zsűritagok: - hajdú tamás blog - Stiller Ákos, a hvg.hu fotósa
- Hatlacki Balázs (Népszabadság, Glamour, McCann Erickson)
Helyi.érték Nevezés: június 2. – augusztus 3. Zsűri szavazás: augusztus 5. – augusztus 10. Eredményhirdetés: augusztus 12.
Települési, regionális, utazási és „kiküldetési” blogok.
Zsűritagok:
- Nyári Fruzsi hvg.hu - basahalom - Bebesy Anna, a hvg.hu szerkesztője
Komplex blogok Nevezés: június 2. – augusztus 10. Zsűri szavazás: augusztus 12. – augusztus 17. Eredményhirdetés: díjkiosztón
Olyan webnaplók, ahol a szerző személyes bejegyzéseit, tematikus írásait, fotóit, közéleti észrevételeit egy felületen publikálja. A középpontban a sorokat jegyző személy áll, ő értekel, elemez többféle témában.
Zsűritagok: - Bebesy Anna, a hvg.hu szerkesztője - Müller Tamás, a hvg.hu marketingmenedzsere
|